A rongyos takaró, meg a leszakadt fülű nyúl
„Punch majom” története kapcsán több pszichológiai fogalom is eszembe jutott. Kétségkívül egy nagyon mély evolúciós igazságra mutat rá: az emlősök, és különösen az ember idegrendszere nem magányos működésre optimalizált, az ember társas lény. A legmeghatározóbb társas kapcsolódás kétségtelenül az anyával és az elsődleges gondozóval való kapcsolat.
Amiről írni szeretnék a plüss-majom. Miért is fontos? Mit képvisel? Punch majom még nem állt készen a leszakadásra és a gondozó egy olyan módszert alkalmazott, amit mi emberszülők is jól ismerünk:
Van az a rongyos takaró. Az a félig leszakadt fülű plüssnyúl. Az a tárgy, amit nem lehet kimosni, mert „akkor már nem ugyanaz”. Ez az, amit Winnicott átmeneti tárgynak nevezett el és a fejlődéslélektanban egy fontos állomáshoz kapcsolódik.
Az “átmeneti tárgy” jelentősége
A kisgyermek életének elején nincs éles határ „én” és „anya” között. A biztonság nem különálló élmény, hanem egybeolvadás, ami már az enyaméhben elkezd kialakulni. A születéskor és utána szép fokozatosan a fejlődés során a gyermek megtapasztalja, hogy az anya nincs mindig jelen. Ilyenkor szeparáció szorongást él át a gyermek, ami teljesen normális.
Általában ilyenkor alakul ki egy átmeneti tárgy, a gyerekek nagy részénél.
Egy olyan tárgy, amely egyszerre:
- képviseli az anya megnyugtató jelenlétét,
- és támogatja a gyermek önállósodását.
Nem teljesen belső (nem puszta fantázia), de nem is csupán külső tárgy. Egy pszichés „átmeneti térben” létezik – a valóság és a képzelet határá, aminek elsődleges feladata a szorongás csökkentése és a leválás támogatása.
A lányomnak egy elképeztően csúf kis rózsaszín mosómedvéje van, nekem egy kék medvém volt, amit nem lehetett kimosni és már nagyon büdös volt, a húgom egy kis rongydarabhoz ragaszkodott…
Te tudsz példát mondani? :)
